Csak egy bögre lisztet öntsünk bele egy nagy tálba és annyit tegyünk hozzá minden más összetevőből (cukor, zsiradék, folyadék), hogy összetudjuk gyúrni. Aztán, hogy ez a liszt rizs-, zabpehely-, hajdina-, alakor vagy egyéb, az már igazán rajtunk múlik. A barna-, kókuszvirágcukrot is elég szerintem 2-3 evőkanállal hozzáhinteni, pici vaníliát, ha van, almáspite fűszerkeveréket, citromhéjat, csipet sót, esetleg késhegynyi kardamomot belekeverni, meg 4-5 evőkanál kókuszolajat és annyi vizet vagy zabtejet, hogy összeálljon egy gombócba. Nem használtam hozzá tojássárgáját, hanem 2 evőkanál lenmagpelyhet beáztattam 1 dl vízbe még reggel és azzal helyettesítettem. Beteszed a hűtőbe tálastul, hogy dermedjen kicsit és addig lereszeled a 3 nyári almát, meglocsolod citromlével, keversz hozzá 2 evőkanál cukrot. A tésztát kicsi formákba nyomkodtam, rákerült az almaréteg, azt is befedtem tésztával, amit egyszerűen a két tenyerem között lapítottam ki és megsütöttem 180 fokon kb. 20 perc alatt.
Alig több, mint fél órás történet…